Van valami megnyugtató abban, amikor ráismerünk az ismétlődő mintákra a világban. Egy virágszirom elrendezése, egy épület homlokzata, egy zenemű szerkezete – mind azt sugallják, hogy a világ nem esetleges, hanem mélyen rendezett. Olyan, mintha lenne egy belső törvényszerűség, ami mindent összefog.
Egy erdőfürdő alkalmával azt a feladatot kaptam, hogy figyeljem meg az ismétlődéseket. Először banálisan hangzott. Aztán ahogy lassítottam, észrevettem: a természet nemcsak szép, hanem strukturált. Újra és újra visszatérnek formák, ritmusok, arányok.
Engem mindig lenyűgöztek azok a rendszerek, amelyek túlmutatnak az emberi alkotáson – és mégis visszahatnak ránk. Nemcsak a természet formáiban, hanem az emberek döntéseiben is újra és újra felismerni vélem ezt a láthatatlan rendet. Vannak dolgok, amelyek akkor működnek igazán jól, ha egy belső összhangra épülnek – nem trükkre, nem manipulációra, hanem valódi értelemre.
Azóta más szemmel nézem az emberek működését is. A döntéseinket, a visszatérő viselkedési mintáinkat, a csapatok dinamikáját. Ugyanúgy ismétlődésekre, rejtett struktúrákra lettem figyelmes. Olyan törvényszerűségekre, amelyek nem felszínesek, de ha tudatosítjuk őket, vezetőként is másként kezdünk működni.
Mert van egy kérdés, amely mindig ott van a mélyben, és ha elég bátran és őszintén tesszük fel, vezetni kezd minket:
MIÉRT?
Miért vagyunk itt? Mi hajt bennünket valójában? Miért tanítunk, vezetünk, újítunk? Miért működik egy iskola? Mi tartja össze a csapatokat? Miért hallgatunk valakire szívesebben, mint másra? A válasz nem a beosztásban vagy a módszerekben rejlik, hanem abban a belső indíttatásban, ami minden tett mögött ott van.
Akik ebből a kérdésből indulnak ki (Simon Sinek után szabadon), és csak utána keresik a HOGYAN-okat és MIT-eket, azoknak nemcsak a szavaik, de a jelenlétük is hat. Nem módszereket másolnak, hanem irányt mutatnak.
Simon Sinek sokakat elindított azon az úton, hogy újragondolják, hogyan kommunikálnak, hogyan építenek szervezetet vagy éppen hogyan vezetnek. Az ő arany kör modellje – amely a miért-hogyan-mit sorrendjét javasolja – számomra is visszaigazolta azt, amit azóta az erdőben megéltem: ha a mélyebb mintákra figyelünk, érthetővé válik a felszín.
Nem elég azt tudni, mit csinálunk. Még az is kevés, ha jól tudjuk, hogyan. Az igazi erő abból fakad, ha világos számunkra, miért csináljuk.
Ha valaki tudja, miért csinálja, amit csinál, az olyan, mintha egy belső iránytű vezetné. Ez az iránytű nemcsak az utat mutatja, hanem másokat is képes mozgósítani. A céltudatos gondolkodás, a világos küldetéstudat és az ebből fakadó cselekvés az, ami valódi hatást hoz – akkor is, ha egy tanóráról van szó, és akkor is, ha egy egész intézmény jövőjéről.
Rendszert vinni az ösztönösségbe, tudatosságot az ismétlésbe – számomra erről szól az inspiráló vezetés. Nem varázslat, nem véletlen szerencse. Inkább olyan, mint egy ritmus, amit, ha egyszer elkapunk, vezetni kezd bennünket.
A világ nem kaotikus, és a vezetés sem az. Ahogy az erdő is tele van ritmussal és ismétlődéssel, úgy a mi munkánkban is van egy belső logika – ha elég figyelmesek vagyunk, hogy észrevegyük.
És talán a legfontosabb mintázat, amivel dolgunk van: újra és újra visszatérni a miérthez.
Mert a ritmus mindig a miérttel kezdődik.
