„A háromlábú szék nem billeg.”
Matematika szakos hallgatóként hallottam először ezt a mondatot egy pedagógiai előadáson. Akkor még pusztán statikai érdekességként ragadt meg bennem: három pont mindig meghatároz egy síkot – vagyis a háromlábú szék mindig stabilan áll, akkor is, ha a talaj egyenetlen. Nem billeg, mert nem is tud.
Aztán, ahogy teltek az évek a pályán, rájöttem: ez nemcsak mérnöki vagy geometriai igazság. Ez egy mély pedagógiai kép is.
A tanári pálya is egy háromlábú széken nyugszik. Egy olyan széken, amit nem támaszthat meg kívülről sem a rendszer, sem a tanterv, sem az elismerés – ha belülről nem tartja három egyszerű, mégis mindent meghatározó hit.
1. Hisz a szaktárgyában
Az első láb: a szenvedély.
Aki tanít, annak ragyognia kell attól, amit tanít. Nem mindig látványosan, nem mindig harsányan, de belül igen.
Mert ha én nem hiszem el, hogy a matematika szép, hogy egy verssor meg tud állítani az időben, hogy a múlt megérthető, hogy egy idegen nyelv új világokat nyit – akkor hogyan várhatom el, hogy bárki más elhiggye?
Ez a hit adja a szakmai kompetenciát. A tanulás örömét. A kíváncsiságot. Az újraértelmezés bátorságát. Azt, hogy nem csak „leadom”, hanem „megélem” a tananyagot.
2. Hisz önmagában
A második láb: a belső tartás.
A pedagógus nem eszköz, nem végrehajtó. Ember.
És mint minden ember, időnként elbizonytalanodik. Elfárad. Hibázik. De ha van hite önmagában, akkor továbbmegy. Kérdez. Változtat. Újrakezd.
Ez a hit nem arrogancia, és nem mindenható önbizalom. Ez annak a csendes tudása, hogy képes vagyok hatni. Nem mindig gyorsan, nem mindig látványosan, de képes vagyok.
A hit, hogy amit teszek, számít. Még akkor is, ha nincs azonnali visszajelzés, ha a folyamat nehéz, ha a körülmények nem ideálisak.
3. Hisz a nevelhetőségben
A harmadik láb: a másik emberbe vetett hit.
A gyermek, a kamasz, a tanuló – formálható. Nem „késztermék”, hanem fejlődő lény.
Ha ezt nem hiszem, akkor minden próbálkozás hiábavaló. Akkor a fegyelmezés kudarc, a visszajelzés felesleges, a pedagógiai kapcsolat illúzió.
De ha hiszek benne – még akkor is, ha lassú, nehézkes, konfliktusos az út –, akkor az a gyerek érzi.
A nevelhetőségbe vetett hit egy mély emberi meggyőződés: hogy nincs végleges állapot. Hogy van remény. És ezzel reményt adok.
És mi van, ha billeg a szék?
A lábak számán kívül még több tényező is befolyásolja egy szék stabilitását – a lábak dőlésszöge, hosszúsága, az elhelyezkedésük.
És azt hiszem, a pedagóguspályánkon is valahogy így van.
Bár azt mondjuk, hogy három hit tart meg bennünket – a tantárgyunkban, önmagunkban és a nevelhetőségben –, ezek a hitek nem mindig ugyanolyan erősek.
Néha az egyik „láb” elvékonyodik. Megkérdőjelezzük, ér-e még valamit az, amit tanítunk. Néha önmagunkban rendül meg a bizalom. Néha egyetlen tanuló viselkedése megingatja a nevelésbe vetett hitünket.
És ilyenkor a szék billeg. Nem dől össze – de nem is kényelmes már rajta ülni. Instabillá válik a szakmai jelenlétünk, mert a belső egyensúly felborult.
Nem elég, hogy “három lábunk” legyen – azoknak egyensúlyban kell lenniük.
Ahogyan egy fizikai szék is megingatható, ha a lábak elcsúsznak egymáshoz képest, a pedagógus belső tartórendszere is csak akkor stabil, ha a három hite arányosan és helyesen „illeszkedik”.
A székek tervezésénél azt is figyelembe kell venni, hogy kinek készülnek – milyen a használó testalkata, mozgása, szokásai.
Ez számomra azt üzeni, hogy a pedagógus stabilitása nem lehet önmagáért való.
A tanári jelenlét akkor lesz igazán megtartó, ha rugalmas is.
Ha tud alkalmazkodni a diákhoz.
Ha felismeri, hogy a stabilitás nem merevséget jelent.
Hogy egyes tanulók csendesebbek, mások nyugtalanabbak.
Vannak, akik a képeken keresztül értik meg a világot, mások a mozgáson vagy a vitán át.
A jó tanári szék nemcsak megtartja az embert, hanem lehetővé teszi, hogy odaforduljunk másokhoz is.
A három hit – ha élő és rugalmas – nemcsak bennünket tart meg, hanem lehetővé teszi, hogy megtartsunk másokat is.
De van egy jó hír
Ez a szék javítható.
A lábak erősíthetők.
Sőt, egyik megerősítése támaszt adhat a másiknak.
Amikor elmélyülsz újra egy tantárgyi felfedezésben, az visszaadhatja a hited önmagadban.
Amikor egy diákod reagál egy gesztusodra, az megerősítheti, hogy van értelme a nevelésnek.
Amikor te állsz ki magadért, a tantárgyadért, a gyerekekért – az a szék meginog, de nem dől.
A hit, hat. Aki hisz – az hat. Aki háromszor is hisz – az tanít.
