Ha mások a kútba ugranak, utánuk ugrasz?

Mit kezdjünk a nyomásgyakorlással az oktatásban?

Gyerekkoromban gyakran hallottam egy kérdést az anyukámtól, amikor valami butaságot csináltam, csak mert „mások is”: „Ha mások a kútba ugranak, utánuk ugrasz?”
Akkor még csak a kamaszos viselkedés elleni figyelmeztetésnek tűnt – ma már tudom: mély bölcsesség rejlik benne.
A nyomásgyakorlás felnőttként is körülvesz. És az iskolák világában sem vagyunk rá immunisak.

A „mindenki ezt csinálja” csapdája

Találkoztál már ilyen mondatokkal?

  • „A szomszéd iskola már bevezette.”
  • „A tankerület is ezt preferálja.”
  • „Az országos mérésekben jól szereplő iskolák is ezt használják.”
  • „Ez az új projekt most fut pályázati pénzből – kár lenne kimaradni.”
  • „Ez most trendi, ezzel biztosan nem lőhetünk mellé.”

Ismerős?

Ilyenkor a döntés gyakran nem a saját pedagógiai megfontolásainkon múlik, hanem a félelmen: nehogy lemaradjunk, nehogy kilógjunk, nehogy későn reagáljunk.

De mi van, ha nem nekünk való?

Mi van, ha nálunk ez nem működne – vagy kifejezetten káros lenne?

Mi van, ha nincs hozzá kapacitásunk, belső meggyőződésünk, vagy a diákjaink egyszerűen másfajta támogatást igényelnek?
Mi van, ha a másik intézmény egészen más környezetben, más célokkal, más feltételek között alkalmazza ugyanazt?

Csak azért bevezetni valamit, mert mások is azt teszik – nem szakmai döntés.
Ez megfelelési kényszer. Félelemalapú működés. És hosszú távon nem visz előre.

Az oktatás nem futószalag.
A „jó gyakorlat” nem egyenlő a mi jó gyakorlatunkkal.

A szakmai ítélet ereje

Pedagógusként, vezetőként akkor járunk el felelősen, ha kérdezünk:

  • Illeszkedik ez a megoldás a mi pedagógiai céljainkhoz?
  • A mi diákjaink igényeire reagál?
  • Van kapacitásunk, időnk bevezetni?
  • Van egyáltalán értelme számunkra?
  • Tudjuk, hogyan fogjuk mérni a hatását?

Néha az a bátor döntés, ha nem ugrunk.
Nem kell mindig a nyájjal tartani.
Mielőtt belevágunk egy új programba, módszerbe vagy együttműködésbe, mérlegelnünk kell.

A haladás nem mindig azt jelenti, hogy előre megyünk. Hanem azt, hogy tudjuk, mikor kell megállni, irányt váltani vagy épp helyben maradni.

Szóljon hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük