Mit kezdjünk a nyomásgyakorlással az oktatásban?
Gyerekkoromban gyakran hallottam egy kérdést az anyukámtól, amikor valami butaságot csináltam, csak mert „mások is”: „Ha mások a kútba ugranak, utánuk ugrasz?”
Akkor még csak a kamaszos viselkedés elleni figyelmeztetésnek tűnt – ma már tudom: mély bölcsesség rejlik benne.
A nyomásgyakorlás felnőttként is körülvesz. És az iskolák világában sem vagyunk rá immunisak.
A „mindenki ezt csinálja” csapdája
Találkoztál már ilyen mondatokkal?
- „A szomszéd iskola már bevezette.”
- „A tankerület is ezt preferálja.”
- „Az országos mérésekben jól szereplő iskolák is ezt használják.”
- „Ez az új projekt most fut pályázati pénzből – kár lenne kimaradni.”
- „Ez most trendi, ezzel biztosan nem lőhetünk mellé.”
Ismerős?
Ilyenkor a döntés gyakran nem a saját pedagógiai megfontolásainkon múlik, hanem a félelmen: nehogy lemaradjunk, nehogy kilógjunk, nehogy későn reagáljunk.
De mi van, ha nem nekünk való?
Mi van, ha nálunk ez nem működne – vagy kifejezetten káros lenne?
Mi van, ha nincs hozzá kapacitásunk, belső meggyőződésünk, vagy a diákjaink egyszerűen másfajta támogatást igényelnek?
Mi van, ha a másik intézmény egészen más környezetben, más célokkal, más feltételek között alkalmazza ugyanazt?
Csak azért bevezetni valamit, mert mások is azt teszik – nem szakmai döntés.
Ez megfelelési kényszer. Félelemalapú működés. És hosszú távon nem visz előre.
Az oktatás nem futószalag.
A „jó gyakorlat” nem egyenlő a mi jó gyakorlatunkkal.
A szakmai ítélet ereje
Pedagógusként, vezetőként akkor járunk el felelősen, ha kérdezünk:
- Illeszkedik ez a megoldás a mi pedagógiai céljainkhoz?
- A mi diákjaink igényeire reagál?
- Van kapacitásunk, időnk bevezetni?
- Van egyáltalán értelme számunkra?
- Tudjuk, hogyan fogjuk mérni a hatását?
Néha az a bátor döntés, ha nem ugrunk.
Nem kell mindig a nyájjal tartani.
Mielőtt belevágunk egy új programba, módszerbe vagy együttműködésbe, mérlegelnünk kell.
A haladás nem mindig azt jelenti, hogy előre megyünk. Hanem azt, hogy tudjuk, mikor kell megállni, irányt váltani vagy épp helyben maradni.
